Zene: http://www.youtube.com/watch?v=FVs55XkYzls&feature=player_embedded
( Elena szemszöge )
Miután Sanah örökre lehunyta a szemét, megjelent Detty, Jeremy és Dawn.
- Elena! Siettünk ahogy tudtunk! - mondta Detty felém sietve.
- Sanah meghalt! - közöltem halkan, mire mind a hárman rám meredtek.
- Nagyon sajnálom! - ölelt meg Detty, Jeremy még Dawn is.
- Damon és Bonnie hamarosan magukhoz térnek. Sanah-nak hála. - néztem rájuk üveges tekintettel.
- És te jól vagy? Már mint fizikailag? - kérdezte kedvesen Detty.
- Igen! - válaszoltam, majd megláttam, hogy Damon és Bonnie megmozdult.
- Bonnie! - szólalt meg Jeremy és ölelte magához Bonnie-t.
- Damon! - ölelte és, csókolta Dawn aggodalmasan.
Én meg csak néztem őket, a testvérem mellett kuporogva. Pár perc múlva Detty tanácsára elindultunk haza.
( Egy hét múlva )
Eljött Sanah temetésének napja, és én nem akartam ezt végig csinálni. Anyuék után, Jenna néni és most Sanah.
Túl sok embert veszítettem már el aki fontos volt számomra. Ráadásul most egyedül voltam, hiszen Sanah az én testvérem volt.
A temetésre sokan eljöttek. De számomra az volt a legfontosabb, hogy a barátaim eljöttek. Detty, Chris-el az oldalán mellettem állt, Jeremy Bonnie-val, Caroline Tyler-el, Alaric Eysan mellett, mivel egy ideje már egypárt alkotnak. Dawn pedig Damon kezét fogta. Csak én álltam egyedül, teljesen elveszve. Magányosan!
A temetés után a házunkban volt a búcsúztató ahol mindenki részvétet nyilvánított, de én nem akartam ott lenni. Mindenkinek azt mondtuk, hogy baleset érte Sanah-t, és ezért úgy éreztem hogy nem méltó hozzá ez a temetés. Hiszen ő feláldozta magát, egy barátjáért és azért akit szeretett. Én meg csak bolyongtam a tömegben, a saját házamban, idegenként.
- Nyugodtan pihenj le ha gondolod Elena! Majd Caroline, Bonnie meg én tartjuk a frontot. - ajánlotta Detty.
- Köszönöm! - mondtam hálásan majd felmentem a szobámba.
Eldőltem az ágyamon az emlékeimbe menekülve, majd valaki kopogott, és már nyílt is az ajtó.
- Nincs szükséged valamire? - kérdezte Damon, becsukva maga mögött az ajtót.
- Nincs! Köszönöm! - válaszoltam miközben felültem az ágyon.
- Rendben! Akkor nem zavarlak! - fordult az ajtó felé.
- Várj! Nem maradnál egy kicsit? - kérdeztem halkan.
- De, persze! Ha szeretnéd! - sétált felém majd leült mellém.
- Köszönöm, hogy itt vagy! - öleltem meg Damon-t a könnyeimmel küszködve.
- Nincs mit! - ölelt magához, én pedig eldőltem és a fejem az ölébe hajtottam.
Damon közelsége megnyugtató volt, és azt kívántam bárcsak örökké tartana ez a pillanat..........
Folyt.Köv.
